udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Intézménymutató: Thamó Gyula Közművelődési Egyesület

2000. február 28.

Székelyudvarhelyet és Tasnádot követően Tordaszentlászló az első kisebb község Erdélyben, ahol teleház nyílt. Kompromisszumos megoldásként a teleház a tordaszentlászlói kultúrotthonban, a hatvanas évek óta létező és egyre bővülő falumúzeum helyén működik, így az értékes gyűjtemény a jövőben a művelődési otthonban kapna helyet. A Soros Alapítvány tízezer dolláros támogatásából egy pentiumot, lézernyomtatót, telefaxot, telefont, fénymásolót sikerült beszerezni, internet-kapcsolatot létrehozni. A helybeliek emellett angol nyelvtanfolyamon és számítógép-kezelői tanfolyamon vehetnek részt, tájékoztatott Boldizsár Zeyk Zoltán, a Thamó Gyula Művelődési Egyesület elnöke. /Kerekes Edit: A harmadik évezred fonója. Teleházat avattak Tordaszentlászlón. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2000. június 29.

Június 24-én Tordaszentlászlón a helyi Thamó Gyula Közművelődési Egyesület szervezésében megrendezték a XI. Szent László-napi kórustalálkozót. A református templomban a részvevők megkoszorúzták a cinteremben álló Szent László szobrot. Idén 24 kórus találkozott e kalotaszegi településen. /XI. Szent László-napi kórustalálkozó Tordaszentlászlón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

2002. április 5.

Az RMDSZ és az EMKE tordaszentlászlói választmánya, a Református Egyházközség, az Önkormányzat, valamint a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület az idén is megszervezi a Tordaszentlászlói Napok keretében az immár hagyományos Szent László-napi Kórustalálkozót. Az idei, 13. találkozót Kossuth Lajos születésének 200. valamint Kodály Zoltán születésének 120. és halálának 35 évfordulója tiszteletére rendezik meg. Az eseményre 2002. június 29-én kerül sor. /XIII. Szent László-napi Kórustalálkozó Szentlászlón. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./

2003. január 22.

A kolozsvári Állami Magyar Színház tíz éve nem kereste fel Szamosújvárt. Most sem ők jöttek, hanem Szamosújváron vendégszerepelt a tordaszentlászlói Thamó Gyula Közművelődési Egyesület színtársulata. A műkedvelő társulat Georges Feydeau: Bolha a fülben című háromfelvonásos vígjátékát mutatta be. A tordaszentlászlóiak vendégjátékát a szamosújvári Pro Armenia Alapítvány szervezte, támogatta. Kezd kialakulni az együttműködés a szamosújvári és tordaszentlászlói műkedvelők között. Laczi Enikő, a tordaszentlászlói kultúrotthon igazgatónője elmondta, a közeljövőben több Bánffyhunyad-környéki községben is fellépnek. /Erkedi Csaba: Tordaszentlászlói műkedvelők Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./

2005. augusztus 1.

A tikkasztó hőség ellenére több száz ember gyűlt össze július 30-án falunapokat ünnepelni Tordaszentlászlón, estére már az ezret is meghaladta a résztvevők száma. Negyedszerre kerül sor a rendezvényre, de először rendezik meg a kórustalálkozótól függetlenül. A helyi tanácsosok lemondtak egyhavi üléspénzükről, csak hogy a költségek egy részét fedezni tudják. A rendezők között volt a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület és az EMKE helyi szervezete is. /Póka János András: Tordaszentlászlói falunapok Veszteséges a Félsziget. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./

2005. szeptember 28.

Tordaszentlászló 1090 lakosából 1992-ben 1046 magyar, 31 betelepült román és 13 betelepült roma. A lakosság túlnyomó része /929 fő/ református. Községi szinten 2002-ben a 8 faluban 4446 lakos élt, közülük 2274 fő magyar, 2097 román, 72 cigány és 3 fő más nemzetiségű. Vallási megoszlás szerint: 2041 magyar református, 152 magyar római katolikus, 16 magyar unitárius, 1 magyar görög katolikus, 1082 román ortodox, 93 román görög katolikus és 283 fő más vallású vagy ateista. Tordaszentlászló község nemzetiségi megoszlása a 2002-es népszámlálás tükrében 52%-ban magyar, 48%-ban pedig román és cigány. Tordaszentlászlón immár 400 éven át magyar nyelven folytatják a gyermekek tanulmányaikat. Sőt, az 1989. előtti években, egész Kolozs megyében a román iskoláztatástól független magyar nyelvű óvodai, elemi és gimnáziumi oktatás egyedül csak Tordaszentlászlón maradt meg, magyar óvodai és elemi oktatás pedig Magyarfenesen és Magyarlétán. S mindez támadások és vádaskodások ellenére. 1989 után kétszer is megpróbálták elrománosítani az anyanyelvű iskolákat. Mindkét esetben az RMDSZ szervei léptek közbe. Személy szerint az RMDSZ helyi polgármestere Tamás Gebe András, Boldizsár Zeyk Zoltán és Enyedi János, megyei és országos szinten pedig Kónya-Hamar Sándor akkori megyei RMDSZ-elnök és parlamenti képviselők, valamint dr. Kötő József közoktatási államtitkár. A fiatalok döntő többsége érettségivel rendelkezik, 10–15 százalékuk egyetemet vagy főiskolát végez. 1888-tól dalárdák és kórusok, 1988-tól női kar vállalja zenei anyanyelv szolgálatát. 1898-tól folyamatosan színtársulat, Olvasó Egylet, három magyar iskolai könyvtár, 1948-tól községi könyvtár, 1934-től Tűzoltó Testület és Fúvószenekar volt, 1989 után furulya-együttes és fejlett táncház-mozgalom van. 1967 óta létesült közadakozásból falumúzeum, 1996-tól a Kalotaszegi Tájház és Múzeum van, a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület védnökségével. Ha összeszámolnák a ma élő, a faluból elszármazottakat, Tordaszentlászló lakossága jelenleg meghaladná az 1600 lelket. Tordaszentlászló tehát a többi nemzettesteknek is juttatott utódpótló magyar népességet. Jelen van a magyar többségű etnikai viszonyokat tudatosan megváltoztató törekvés is. A 2002-es népszámlálásnál például a Tordaszentlászlón működő 104 ágyas tüdőszanatórium betegeit állandó helyi lakosnak tüntették fel, annak ellenére, hogy ez törvénytelen. Ezt csak az RMDSZ-es polgármester és az RMDSZ-es megyei tanácsi alelnök, Kerekes Sándor közbelépésével lehetett orvosolni. Tordaszentlászló községnek mind a mai napig magyar polgármestere van, s a községi tanács tagjainak többsége is magyar nemzetiségű RMDSZ-es tanácsos. Az azóta elhunyt dr. Podhrádszky László szenátor interpellált Boldizsár Zeyk Imre, a falu református lelkésze ellen annak lakásában, illetve református templomban a marosvásárhelyi véres események évfordulóján, 1992-ben, Blaga ezredes vezetésével végrehajtott házkutatás és zaklatás ellen, és védelmükben szót emelt a nemzetközi fórumokon is. Annak ellenére, hogy 1990. március 15-től kezdődően szinte mindegyik ünnepen a fejük felett helikopterek köröznek, éppen az RMDSZ, az egyházközség és a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület együttműködésével megünnepelik a nemzeti ünnepeket, megfelelő helyet és alkalmat teremtenek a Kárpát-medencei magyar kórusok Szent László-napi találkozóira és zarándoklatára, a Szent László nevét viselő települések találkozóira, idén pedig a falunapokra. 1992-ben, Szent László király halálának 800. évfordulója alkalmából a királynak mellszobrot, az egész magyarságnak pedig újabb emlék- és kegyeleti helyet teremtettek. A millecentenárium alkalmából pedig 1996-ban az Illyés Közalapítvány támogatásával Kalotaszegi Tájházat és Múzeumot avattak, amely felvállalta egész Kalotaszeg néprajzi, népköltési, hely- és művelődéstörténeti anyagának folyamatos gyűjtését, feldolgozását és népszerűsítését. /Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ helyi elnöke: Erdély színes bokrétájában. Tordaszentlászló a IV. falunap után. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék